Karnyújtásnyira a győzelemtől

Karnyújtásnyira a győzelemtől

2020-02-15 Off By bigbeni

Túl a nyúlfarknyi Svéd Rally második versenynapján sajnos a szervezők úgy döntöttek, hogy kiveszik a vasárnapi egyik szakaszt. A záró napon a mezőny kétszer teljesítette volna a 21 kilométeres Likenas gyorsaságit, azonban a délelőtti “kört” törölték. Holnap 12:18-kor rajtol az utolsó szakasz.

Szombaton ugyanazon a négy pályán mentek a párosok, mint pénteken. Evans folytatta azt, amit szombaton abbahagyott és megnyerte az első hármat, egyedül a nyúlfarknyi Torsby Sprint szakaszon kapott 8 tizedet. Ezzel a brit előnye 17,2 másodperc Tanak előtt.

Hatalmas küzdelem alakult ki a 3. helyért. Ogier 1 tizedre visszajött Rovanpera mögé, majd át is vette helyét, amit a fiatal finn visszavett a nyolcason. Ezután jött a 2,8 kilométeres Torsby Sprint, ahol tegnap sem jött ki a lépés Rovanperanak. Francia csapattársa fordulhat a 3. helyen, előnye azonban csak 5 tized másodperc!

Továbbra sem bírnak a gyári R5-s pilóták a hazaiakkal. Az abszolútban Jari Huttunen áll a legelőkelőbb helyen, mögötte Lindholm és az első WRC2 pilóta Ostberg, majd Veiby és Solberg.

A “legkisebbeknél” Kristensson megduplázta előnyét az első helyen, így lényegében a győztes meg is van, második helyen Martins Sesk áll, majd tőle 11,8 másodpercre Lauri Joona.

Összetett állás a 2. nap után:
1. Elfyn Evans 1:00:38,9
2. Ott Tanak +17,2
3. Sebastien Ogier +28,8
4. Kalle Rovanpera +29,3
5. Esapekka Lappi +34,7
6. Thierry Neuville +39,5
7. Craig Breen +49,7
8. Teemu Suninen +1:14,8
9. Takamoto Katsuta +1:37,4
10. Jari Huttunen +3:39,1

Borító fotó: twitter.com/RallyMexico

Ha tetszett:
Tweet 20